40. Mennem kell.

Felvittem a bőröndöket a hotel szobámba és leültem az ágyra. Csak néztem magam elé. Hátradőltem és sírtam. A fejemben annyi minden kavargott. Miért tette ezt Frad? Nem voltam elég jó duett társ? Hiszen az iskolának ehhez semmi köze! Most mi lesz? Hogy lesz? Vajon Bruno elbúcsúzik? Elmondjam anyának ezt az egészet? Csak sírtam, és a sok gondolattól úgy éreztem, mindjárt szétrobban a fejem. Ekkor kopogtattak. Összeszedtem magam, letöröltem a könnyeim. Kinyitottam az ajtót. Nem is láttam, ki az, olyan gyorsan megölelt. Olyan szorosan ölelt, mint még soha senki. Az illatából éreztem ki az. A cigi és a férfiasság szaga áradt belőle.
- Bruno?- hebegtem. Nem válaszolt, csak elengedett és sírva fakadt. Újra a nyakamra borult. Megsimogattam a hátát és azt súgtam:
- Minden rendbe jön majd…- habár ebben nem voltam biztos, ez volt a feladatom, vigasztalni.
- Nem!- mondta- Emma, ez sosem jön majd rendbe!- kiáltotta. És keserves arccal nézett rám. Két karomat szorította. Sírva fakadtam, megint…
- Bruno! Nem tudom, mit tegyek! Teljesen magam alatt vagyok! Legszívesebben…
- Csönd! Ki ne mond! Igazad van, minden rendbe fog jönni! Ne haragudj!- mondta, és a szorítása, laza simogatásba ment át. Mutatóujjával letörölte a könnyeimet és rám mosolygott.
- Most hazamegyek, de ma még felhívlak- mondta. Bólintottam. Megcsókolt és elment.
Vártam és vártam. Végre megcsörrent a telefon. Olyan gyorsan felkaptam, hogy a zene még el se kezdődött.
- Na mondj el mindent!- mondtam idegesen.
- Emma. Beszéltem Fraddel. Ez már nem hozható rendbe. Ő már sosem akar téged újra látni… Ő úgy vette, kiléptél az életéből. Sajnálom. Nem tehetik semmit. Én örökre szeretni foglak, de menned kell… Küldök pénzt John-al, és holnap reggel menj haza. John kivisz majd a reptérre, és felrak a repülőre. Minden rendben lesz. De egy valamit ígérj meg! Hogy nem fogsz csinálni semmi hülyeséget! Ígérd meg Emma!
- Mi? Ennyi? Egy hívással elintézzük a majdnem féléves, hibátlan kapcsolatunkat? El se köszönsz? De miért? Én azt hittem, ez a pár hónap tökéletes volt…
- Ez így van, Emma. De ha elmennék elbúcsúzni, félek, sosem engednélek el. Hidd el, ez így lesz jó!- megbántott. Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. Letettem a telefont. Egy ideig csak fogtam, de kiesett a kezemből. Ekkor éjszaka volt már. Nem fürödtem, még csak fogat sem mostam. 14 évesen kettétörték a szívemet. Azért ez nem semmi! Nyugovóra tértem. Este a rémálmok miatt nem tudtam elaludni. Mindenféle szörnyűséget álmodtam.
*Reggel
Kora reggel kopogtattak a hotel ajtaján. Kinyitottam, John volt az. Két puszit nyomott az arcomra. Egy szót sem szólt. De úgy láttam, nem boldog. Vele is elég jó kapcsolatom volt… Akadt olyan titok, amiről csak ő tudott. Kimentünk a reptérre. Mielőtt bementem volna a reptér bejáratán, hátrafordultam. Elbambultam. Bámultam Hawaii-t. Úgy éreztem, fél életemet itt éltem le, pedig csak fél év volt. Életem legszebb fél éve. Ekkor John átkarolt. Ránéztem, rám mosolygott. Továbbra sem csevegtünk semmit, csak néztünk a tájba.
- Menned kell- mondta egyszer csak. Ő befelé indult. Én, mielőtt elindultam volna, mint egy őrült, a tájhoz beszéltem.
- Viszlát, Honolulu! Talán még egyszer… visszatérek.
Hátat fordítottam, és itt hagytam a várost. A reptéren bemondták:
- Honolului járat indul Magyarországra. Kérjük utasainkat, foglalják el helyüket a repülőn!- John rám nézett, és azt mondta:- Emma, én csak egy valamit szeretnék neked mondani. Kívánok neked mindenből elegendőt!- én nem bírtam ki, megöleltem. Ő volt az egyetlen, akitől el tudtam búcsúzni. Mi van Sarah-val, Abby-vel, Kate-el, Alex-szel, Roy-al, Liz-el és a többi barátommal? Nem tudom. Talán soha többé nem látom majd őket. Felszálltam a gépre, és el is indult. Szerintem bolondnak néztek az emberek, amikor csak úgy folytak a könnyeim a gépen. Nem így képzeltem el ezt az egészet! Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a karrierem vége. De ez lett, mit tudnék tenni? Az utat végig aludtam. Arra keltem fel, hogy leszálltunk. Húztam a két bőröndömet magam után, és a kézi bőröndömet a hátamon cipeltem. Mikor leszálltam, végig kellett mennem egy hosszú folyosón. Mikor a reptérre értünk, megpillantottam anyát és apát. Ledobtam a hátamról a táskát és elengedtem a bőröndöket. Odafutottam hozzájuk, és anyát öleltem meg először. Ő csak bőgött. Nem hazudok, tényleg iszonyú romantikus volt. Életem legjobb ölelése volt, ami anyával történt. Apát is agyon öleltem. Hazamentünk. Nem ismertem fel a szobámat. Annyira régen láttam. Előjött az a sok emlék az itteni életemről. Anya, este mikor még pakoltam ki a bőröndökből, bejött hozzám. Helyet csinált a ruhák között, és leült mellém a földre.
- Annyira szomorúnak tűnsz…
- Igen, tényleg az vagyok- mondtam.
- Nem hinném, hogy e mögött csak a karriered lapul- mondta, és én csak néztem rá.
- Hogy érted?- kérdeztem, habár tudtam, hogy mire célozgat.
- Emma. Felismerem, amikor valakinek összetörik a szíve- mondta. Még sosem beszélgettünk ilyesmikről. Fiúkról, szerelemről még sosem esett szó köztünk. Az ilyen dolgokat mindig Claire-el beszéltem meg.
- Kicsim! Te szerelmes vagy, igaz?- kérdezte, és mélyen a szemembe nézett. Rám mosolygott.
- Igen. Tényleg igaz szerelem volt…- mondtam és sírva fakadtam. Nem is gondoltam, hogy ennyi víz van a testemben, mint amennyit ma sírtam ki.
- Figyelj. Nem kell, hogy eláruld ki volt. Én csak azt szeretném, hogy felejtsd el őt. Tudom hogy nehéz. De hidd el, utána semmi rossz nem fog történni. Csak gyere vissza hozzánk lélekben is! Felejtsd el az ottani életedet és zökkenj vissza a múltadba!- mondta, és mind e közben simogatta a hátamat. Ránéztem, letöröltem a könnyeim.
- Igazad van anya… Mindig igazad volt- mondtam, és az ölébe hajtottam a fejem. Úgy aludtam el.
*Reggel
Anya mellettem aludt még. Még sosem aludtunk egy ágyban. De most tudtam meg igazán, hogy ő olyan anya, aki tényleg megért, ha kell. Ezelőtt sosem mondtam el neki semmit. De ezen túl máshogy lesz. Mindent, mindig elmondok majd neki, mert igenis rá tartozik! Reggel néztem, ahogy alszik, de aztán kimentem reggelizni. Mivel szombat volt, nem kellett iskolába se mennem. Mikor már elkészítettem a reggelimet, kikóválygott anya. Puszit nyomott az arcomra, és azt kérdezte:
- Jót aludtál?
- Életem legszebb éjszakája volt- mosolyogtam.
*Hetek múlva
Elkezdtem megfogadni anya tanácsát. Kezdtem elfelejteni Bruno-t és Hawaii-t. De valami apróság mindig az eszembe juttatta. Akár egy pálmafa, akár a suli. Akár a víz, a gyönyörű tengerpartot. Olyankor mindig gyorsan levettem a szemem a tárgyakról. Azóta nem beszéltem egy ottani barátommal sem. Nem kerestek, így én sem őket. Még olyanok sem, akikről azt hittem, igazi barátok… Claire egy ideig furcsán viselkedett. Talán féltékeny volt rám, amiért fél évig igazi sztár lehettem. De az is lehet, hogy haragudott, amiért cserbenhagytam. Mindegy, egy idő után megbékélt. De már nem olyan kapcsolat volt köztünk. Már nem voltunk igazi, legjobb barátnők. Jó pofiztunk egymással, de nem volt az igazi…

                             
                                                    Anya és én:')

Oldal: 40. Mennem kell.
Bruno és Hawaii:$ - © 2008 - 2024 - brunomarsforever.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat