Bruno és Hawaii:$

20. Abby:)

Nem tudtam, hogy kezdjem el a dalt. Utoljára 1. osztályban írtam a mikulásnak egy dalt… Na de, próbálkoztam. 6 versszakból állt, és próbáltam Bruno stílusához igazítgatni. Szerintem egészen jól sikerült. De nem az én véleményem számított, hanem az övé. Mivel gépen írtam, kinyomtattam. Bekopogtam, kinyitotta az ajtót.
- Öhm… kész vagyok. - mondtam.
- Mutasd!- mondta és kivette a kezemből a lapot. – Jó, menj a pasiddal. Én elolvasom addig.
- Rendben, szia.
- Várj! – kiáltott (már megint) utánam. – Ezt még vedd fel, megy a szerelésedhez!- mondta, és a fejemre rakta a kedvenc, sötétszürke kalapját. Nagy megtiszteltetés volt. Vittem magammal egy kis fekete oldaltáskát, és elindultam a hotel felé. Közben felhívtam Alex-et.
- Halló, te vagy az, Emma?
- Igen. A hotel felé tartok. Ráérsz?
- Jaj, Emma! Mért nem szóltál? Most utazok Ben-el Pearl City-be, a szomszédos városba. Ne haragudj, de már mindjárt ott vagyunk.!

- Mit csináltok ott?
- Találkozunk egy régi ismerőssel. Hawaii-on találkoztunk, és már nagyon rég láttuk egymást.
- Oh, értem. Semmi baj… majd kitalálok valamit…
- Örülök, hogy nem haragszol, szia édesem!
- Szia. - letettem. Nem haragudtam rá, csak elkeseredtem. Egyedül vagyok ezen a szigeten. Nincs senki, akivel legalább beszélgethetnék egy jót. Legalábbis azt hittem, mikor valaki megbökött hátulról.
- Szia, ne haragudj, de hallottam, amikor telefonáltál. Én angol vagyok, de épp magyar tagozatra járok. Nem haragszol, ha megpróbálunk beszélni? Amúgy a nevem Abby. - mondta. Csakúgy hányta a szavakat. Nem tudtam szóhoz jutni. Olyan volt, mintha levegő nélkül mondta volna el ezt a pár mondatot.
- Szia. Én Emma vagyok. Igen, magyar vagyok, és igen, szívesen beszélgetnék veled. – mondtam, és rámosolyogtam:)
Az egész délutánt vele töltöttem, nagyon jó fej. Most Hawaii-on tanul, és azt mondta, bármikor szólhatok neki, ha nincs társaságom, ő szívesen velem van. Megadtuk egymásnak a számunkat. Épp a sulijáról beszélgettünk, amikor megcsörrent a telefonom.
- Halló?
- Szia Emma, itt Bruno. Jó lenne, ha hazafelé indulnál, még lenne egy kis feladatod.
- Ja, oké, máris indulok, szia.
- Szia. - mondta, és letettem.
- Ki volt az?- kérdezte Abby.
- Bruno Mars.
- Na ezt most nem mondod komolyan..!?
- Esküszöm!
- De mégis hogy történt?
- Majd elmesélem, de most mennem kell. Ne haragudj!
- Oké, semmi baj. Szia Emma. Jó volt veled!
- Szia, veled is, nagyon!- mondtam, és megöleltem. Hazaindultam. Vicces, de nekem végülis az már az otthonom. Szóval hazaértem, John inaktiválta a riasztókat, és kinyitotta az ajtót.
- Majd megtanítom a riasztók használatát, meg kapsz kulcsokat is. – mondta John.- De most menj fel, Bruno keresett.
Felmentem, ezúttal lifttel. Bruno most először megölelt. Reméltem, mostantól minden találkozásunkkor ez fog történni.
- Na itt vagyok. Hogy tetszett a dal?- kérdeztem.
- Emma. Ez a dal, csodálatos!- mondta. Megkértem, hogy énekelje el nekem. Nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz. És teljes mértékben az ő stílusa volt. Azt mondta, még a dalírója is elámult a művemen.
- Teljes befutás lesz! Mindenki imádni fogja a dalt!- mondta Bruno, és csillogott a szeme. Örömében még egyszer megölelt.
- De akkor mi lenne a tennivalóm?
- Holnap már ki szeretném adni a kezemből ezt a számot. Ma fel kellene vennünk a stúdióban. És te mondod, ha valami nem tetszik. Így jó lesz?
- Tökéletes!- mondtam, és rávigyorogtam.
- Rendben, akkor irány a stúdió!- szóval ez van a 3. emeleten. Nem tudtam rájönni, hogy mi van odafent, de már tudom. A stúdió.

Lájk:))

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat