Bruno és Hawaii:$

Sziasztok kedves olvasóim.!:)
Ebben a részben egy pár hónapos ugrás következik az időben. Remélem nem zavar meg, és élvezhető lesz. Jó olvasást.!:))

35. Tűz:|

Így teltek a napok, hónapok.. Majd eljött a szeptember, az október, a november, és végül december. Most december 6-a van. Holnap jön a télapó!:D
Bruno kopogott.
- Szia szívem. – végig sem tudta mondani, már csókolóztunk. Mostanában nagyon heves és forró csókjaink voltak. Néha alig tudta megállni azt………
- Bruno…- suttogtam.
- Igen?
- 14 vagyok.
- És?
- Tudod, hogy nem lenne normális most elvesztenem a……
- Mit?
- Tudod….
Mosolygott. Mindig tiszteletben tartotta a koromat, bár néha nagyon nehezen. És néha túl kicsinek nézett.
- Holnap jön a Télapó!- mondta. Először nevettem, de aztán láttam, hogy komolyan mondja.
- Ugye tudod hogy nem 8 vagyok?!
- Jó, csak nem tudtam, hogy tudod-e már hogy nem létezik…- nevette. Ez a nap is eltelt. Lefeküdtem aludni. Éppen azt álmodtam, hogy egy nagy plüssmaci megtámadja a menedzsert, és én kiáltozom, hogy: Ne! Ne!, amikor vakító fényre keltem. Kinyitottam a szemeim. Tűz! Az ajtóm mögül jött a fény. Kinyitottam az ajtót, óriási, fekete füstgomolyag csapott meg. Gyorsan, felkaptam a pulóverem, és mezítláb berontottam Bruno-hoz.
- Ébredj! Tűz van!- sikítottam. Ekkor megláttam, hogy nincs a szobájában! Jajj, ne! Csak ezt ne!- motyogtam magamban. Nem tudtam mit csináljak. Végül igen bátor, de veszélyes dolgot tettem. Elindultam a fény irányába, fel az emeletre. A stúdió lángolt, és kiáltozást hallottam. Be akartam menni az ajtón, de zárva volt! Azt hittem, ott hal meg az a valaki, amikor eszembe jutott. A pótkulcs! Felkaptam a szőnyeg alól, és kapkodva kinyitottam. Kikerültem, átugráltam a lángoló dolgokat. Ott köhögött, és kiabált Bruno. Tiszta korom volt az arca, és odarohantam hozzá.
- Bruno! Bruno! Emma vagyok! Kelj fel!- kiáltottam fölé hajolva. De nem reagált. Körülnéztem. Ott volt Bruno telefonja. Felkaptam, és hívtam a mentőket. Azt mondták, 10 perc és ott vannak. De addig tennem kellett valamit. De Bruno-t nem bírom el! Megfogtam egy rongyot, bevizeztem és rádobtam a tűzre, habár a mentős azt mondta, hagyjam el a helyiséget, nem tehettem. Nem hagyhattam magára eszméletlenül Bruno-t! A tűz felé kezdett menni, és nem tudtam mit tenni, felemeltem. Majd’ leszakadt a derekam, muszáj volt. Nem túl gyengéden, de letettem a földre, a folyosón, és megcsókoltam. Majd megpróbáltam újraéleszteni szájon át, de nem tudtam, hogyan kell. Az ablakon betörte valaki az ablakot, a mentősök voltak. Oltani kezdték a tüzet, az egyik meg hozzánk sietett.
- Eszméletlen?- kérdezte, s közben a szívverését vizsgálta.
- Igen, nem válaszolt, bár egy ideig kiabált.
- Rendben. – motyogta. Felkapta, olyan könnyedén, meg se kottyant neki. Levitte a mentőautóba, én kapkodtam a lábam, hogy utolérjem. Közben hátranéztem, már majdnem eloltották a tüzet. Berohantam Kate-hez.
- Kate, kelj fel!
- Mi az?- kérdezte kómásan.
- Figyu, ne ijedj meg, de tűz volt… már itt vannak a mentősök, semmi baj nincs. De Bruno megsebesült. Vele megyek a mentőautóval.
- Jézusom!- kiáltott fel.
- Mondtam, ne aggódj!
- De Bruno… nagyon rosszul van?
- Nem, szerintem csak beszívta a füstöt…- nyugtattam.
- Jó, köszönöm Emma!- mondta komolyan a lány. Bólintottam, mintha azt mondanám: igazán nincs mit. Kiszaladtam, reménykedtem, hogy még nem indultak el. Épp csukta be a mentős az ajtót, amikor megkértem, hadd menjek be. Beengedett. Ott feküdt az én sebesült, füstös Bruno-m… Nem volt jó ilyen állapotban látni. Leguggoltam mellé, megfogtam az ágyról lelógó kezét. Láttam, hogy nagy fájdalmakkal felém fordította a fejét. Rám mosolygott. Puszit nyomtam az arcára, és a fülébe súgtam:
- Minden rendben lesz!
- Tudom. - motyogta. Hallottam, ahogy a sziréna szól. Kicsit idegesítő volt… Hallottam már szirénahangot, és apukámnak mindig azt mondtam: - De jó, hogy nem velünk történt.
De ez most nem volt igaz. Ez velünk történt. Közben odaértünk. A mentősök az ágyat a két végén megfogták és bevitték egy szobába, melynek ajtajára az volt írva: BALESETI OSZTÁLY. Letették Bruno-t egy nagyobb, kényelmesebb fehér ágyba, és én mellé ültem.
- Jó estét. Meddig kell bent lennie?- kérdeztem a főorvost, aki befelé tartott.
- Szia. Előbb megvizsgáljuk, hogy mennyire sérült, csak azután tudunk információkat adni. – mondta a férfi.
- Rendben. És mikor vizsgálják meg?- kérdezősködtem.
- Már is. – mondta, és két hölgy jött be. Láttam, ahogy az egyik odasúgja a másiknak: Tudod ki ő!- amaz vigyorogva bólogatott. Az egyik asszisztens felsegítette a pasimat, a másik segített neki levenni a felsőjét. A felső testén alig volt néhány karcolás. Azután a gatyáját is levetették, ott nem volt semmi baja. Visszaöltözött.
- Úgy látom nincs különösebb sérülése. Valószínűleg beszívta a füstöt, amitől elkábult. Kezeljük a karcolásokat és már mehetnek is. – mondta az orvos, és nagyon megnyugodtam.
Megvizsgálták, és már a teljesen normális Bruno-val hazaindultam nagykabátban, a havas, éjszakai tájat szemlélve.

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat