39. Bruno bajban:S

Mint mondta, majdnem elájultam. Liz odament Roy-hoz, megfogta két kezével a fejét, lábujjhegyre állt, és megcsókolta. Felhúztam a szemöldököm, és azt kérdeztem:
- Ti jártok?
- Igen- mosolyogta Roy. Igazából egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem kell mondanom neki, hogy nem akarok vele lenni… De egy kicsit szánalmasnak éreztem magam, hogy azt hittem, akar tőlem valamit. Mindegy, elindultunk valahova. Nem mondták, hogy hova, csak sodort minket a szél. Roy és Liz között forrt a levegő a téli hidegben, fogták egymás kezét. Én meg ott sétáltam mellettük.
- És mióta van ez a kis románc?- kérdeztem.
- Körülbelül két hónapja- mondta Liz.
- Hát gratulálok!
- Köszi. És neked? Van valakid?- kérdezte Roy.
- Hát van…
- Ki?
- Nem hinnéd el, ha elmondanám- mosolyogtam. De nem is ezért nem akartam elmondani, csak féltem, hogy kitudódik ez a kis titok, és ránk szállnak a paparazzik.
- Na, mondd már el!
- De csak akkor, ha az életedre esküszöl, hogy senkinek nem mondod meg!- mondtam komolyan.
- Rendben, esküszöm!- mondta ugyanolyan komolysággal Roy.
- Liz?
- Én is esküszöm!- mondta Liz. Sóhajtottam és kinyögtem.
- Bruno.
- Mi? Na, de most komolyan!- nevetett Roy.
- Mondtam, hogy nem fogsz nekem hinni…- mondtam csalódottan.
- Jó, bocsi… De komolyan?
- Mondtam.
- A mindenit! De jó neked!- vigyorgott Liz. Legalább ő elhiszi!
- És mióta vagytok együtt?
- Nyár vége óta- mosolyogtam.
- Hú, az nagyon jó! És hogy történt?- kérdezte Roy.
- Hát igazából együtt lakunk, és csak úgy… belészerettem. Ő azt mondta, már első pillanattól fogva belém zúgott, de nem hiszem!- nevettem.
- Én elhiszem- suttogta Roy, de Liz is hallotta, és mérgesen nézett ránk. Talán Roy mégis kedvel egy kicsit? Liz-nek mennie kellett, és ketten maradtunk, hazakísért. A kapu előtt megálltunk. Szemtől szembe álltunk és nem tudtam, mit akar csinálni. Ekkor megsimogatta az arcom és hajolt, majd elfordult.
- Ne haragudj- mondta. Bólintottam, elköszöntünk egymástól, és bementem. Az ajtóból még hátranéztem. Rendes srác. Ha nem lenne Liz és Bruno, biztos lenne köztünk valami. Miket beszélek? Ha nem lenne Bruno, most otthon lustálkodnék a házimat írva! Akkor nem lennék híres és nem lenne ilyen csodálatos pasim! Rájöttem, hogy imádom Bruno-t, és vele akarom leélni az életemet! Felmentem Bruno szobájához, és szó nélkül odaszaladtam, megcsókoltam.
- Imádlak!- suttogtam.
- El se tudod képzelni, én mennyire!- suttogta szerelmem. Elmentem fürdeni majd aludni. De este bejött Frad.
- Na, túlélted?- mosolyogta.
- Igen. Nagyon jó volt!- nevettem.
- Látod, nem olyan nagy tragédia az iskola!
- Hát régen nem volt jó az iskola. Te nem tudod, ott miket éltem át…
- Jaj, bocsi! Nem tudtam!
- Semmiség, nem tudhattad- mondtam. Kiment, majd Roy-on járt az eszem. Elaludtam.
*Reggel
Megint Frad keltett. Most már boldogan elindultam a suliba. Odaértem, és bementünk az első órára. Már mindenki mosolyogva köszönt. Egy kicsit bántott ez a dolog, mivel csak azért voltak ilyen kedvesek hozzám, mert tudták, hogy híres vagyok. Egyébként nagy ívben letojtak volna… Mindegy, a fő, hogy barátságosak voltak hozzám.
- Szia, Emma!- mondta Roy. Ő és Liz voltak itt az egyetlenek, akik magamért szerettek.
- Sziasztok!- mosolyogtam. Eljöttek az órák. Túlestünk az elsőn, a másodikon és ekkor jött a harmadik óra, Irodalom. Basszus, elfelejtettem házi feladatot csinálni! Nem volt már idő, kaptam egy egyest. Marha jó… Második nap egyest kapok… Viszont Angolból kifejezetten jól teljesítettem. Az óra végén mikor már mindenki kiment, és csak én pakolásztam már, megszólított az angol tanárom, Miss. Kiss.
- Emma, mielőtt idejöttél, tanultál angolt?
- Persze hogy tanultam.
 Mármint volt magán angoltanárod?
- Ja, az nem volt sose.
- Hát akkor nagyon gratulálok!
- Mégis mihez?- kérdeztem értetlenül.

- Eddig egy ilyen jó angolosom volt, mint te. Az is félig angol volt. Zseniális vagy, Emma!- mondta a tanárnő csillogó szemekkel. Rámosolyogtam.
- Van kitől tanulnom…
- Ki tanít?
- Egy angol fiúval járok, angolul beszélgetünk.
- Nagyszerű, pompás!- nevette. Kimentem, énekóra jött, ahol egy iszonyatosan jó dolog ért. Hawaii-on pop dalokat tanulnak a gyerekek az iskolákban, ami fantasztikus! Iszonyú jó óra volt. Vége lett a sulinak, mindenki haza indult. Liz hazakísért. Bementem, és bent éppen óriási ordibálás és veszekedés folyt Bruno és Frad között.
- Mégis mit képzelsz? Elment a józan eszed!
- Fogd már fel hogy nem én voltam!- kiabált Bruno Fradre.
- Hogy csempészhettél véletlenül el egy kis drogot!?
- Mondtam már, nem én voltam!
- Ne nekem mondd, hanem holnap a bíróúrnak!- kiáltotta Fraddie és becsapta maga mögött az ajtót. Bruno Leguggolt és a kezébe temette arcát. Mellé guggoltam.
- Jól vagy?- kérdeztem és megsimogattam a hátát. Felnézett felállt, én is felálltam.
- Persze…
- Gyere, menjünk fel!- mondtam és megfogtam a kezét. Felmentünk a szobájába, a kanapéra.
- Meséld el mi történt!
- Elmentem vásárolni és mikor hazaértem, itthon a rendőrség várt. Állítólag találtak valami drogot a dzsekimben, amiben voltam a tengerparti fellépésen. Holnap bíróság elé állítanak.
- De miért tetted? Ez nem megoldás, Bruno…
- Emma, hát te sem hiszel nekem? Nem én voltam!- mondta Bruno, és megremegett a hangja, majdnem elsírta magát.
- Dehogynem hiszek neked- mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, amiből aztán csók lett. Csak néztünk egymásra, hangtalanul. Van egy idézet, ami így szól: Az az igazán jó kapcsolat, amikor a csend már nem kínos. Na, ez ránk pontosan igaz volt. Sokszor percekig csak bámultuk egymást, de egyáltalán nem találtuk kínosnak. Ekkor legnagyobb meglepetésemre Bruno énekelni kezdett. A Just The Way You Are című dalt énekelte, én meg csak vigyorogtam. Még sosem csinált ilyet, de óriási megtiszteltetés volt. Csak nekem, csak most. A végén újabb csókot adtam neki. Elvoltunk. Lefeküdtem aludni.
*Reggel
Irány az iskola! Szerda volt, és elkezdődött az első óra, Fizika. Nem csináltam házit, egyest kaptam… De hát nem volt rá időm! Nyelvtan: egyes. Irodalom: egyes. Biológia: egyes. Hazamentem, bekapcsoltam a tévét, és lazultam. Ekkor Frad kopogás nélkül berontott. Rák vörös volt a dühtől, és kiadta mit kellett.
- Mégis mit képzelsz? Minden tantárgyból bukásra állsz a lustaságod és felelőtlenséged miatt! Az igazgató hívott fel és mondta el! Elegem van, ki vagy rúgva!- ordította Frad, és a homlokán csak úgy dagadtak az erek. De amikor azt mondta: Ki vagy rúgva, nem is tudom elmondani, mit éreztem. Dühös voltam, rettentő dühös. De nem Fradre, nem az iskolára, hanem magamra. Tönkretettem a saját életem! Fraddie megparancsolta, hogy még aznap délután hagyjam el a házat. Nem ellenkezhettem. Bejelentkeztem az Aston Waikiki Hotel-be, és délután otthagytam a házat, Bruno-t és mindenki mást. Akkor még senki sem volt otthon, mikor elmentem, csak Frad. A hotel gyönyörű volt, és a nyári emlékeket idézte fel bennem. De jó is volt… De belegondoltam. Akkor most vége? Hazamegyek és folytatom az unalmas, idióta, szánalmas életemet?

 
                                           Bruno épp énekel nekem:)

Oldal: 39. Bruno bajban:S
Bruno és Hawaii:$ - © 2008 - 2024 - brunomarsforever.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat