28. A kalap:$

A Count On Me-vel kezdtünk. Kezdődött a gitárszólóval, s először Bruno, utána már én is beléptem. Mikor vége lett az első dalnak, a rajongók ujjongani kezdtek, s egy pár plüss, vagy virág landolt a színpadon. Felvettem, s odaadtam Bruno-nak, mivel gondoltam neki adták. De ekkor a tömeg kórusban ordítani kezdte:
- Emma, Emma, Emma!- nagyon jól esett. Majd ki ugrottam a bőrömből örömömben. Elkértem a mikrofont:
- Köszönöm szépen!- kiáltottam a közönségnek, akik újabb örömkiáltásokkal leptek meg. A következő számot is elénekeltük, és annak is ugyanolyan nagy sikere volt. Az előadás végén több ezer kis csaj ment Bruno- hoz autogramot kérni, és fotókat. Az első lány egy kis szőke, szemüveges angyalka volt, aki tőlem kért, utána egyre többen kértek még tőlem. Ezek után bementünk az öltözőbe.
- El se hiszem, hogy ekkora sikered volt! Elképesztő vagy. - mondta Bruno, s megölelt.
- Köszi, én sem hiszem el. Lehet, hogy ez csak egy álom. - nevettem.
- Az eddigi munkádat, csupán ezzel szeretném meghálálni. - mondta, s egy díszcsomagot adott. Rögtön téptem szét, amilyen gyorsan csak tudtam. Egy kalap volt benne. De nem akármilyen. Egy gyönyörű fekete kalap volt, oldalán egy vörös madártollal. Nem is az volt a lényeg, hanem hogy ez a kalap Bruno kedvencének a másolata volt. És tudta, hogy tudom.
- Úristen, annyira köszönöm!- kiáltottam, és a nyakába ugrottam. Közben fogta, és rárakta a fejemre.
- De én mivel köszönhetné meg ezt a sok figyelmet, amit ti mind rám szántok?- kérdeztem komolyan.
- Azzal, édes Emma, hogy itt maradsz velünk. – mosolygott. Visszamosolyogtam.
- Az menni fog.
Közben Joe, a sofőr sürgetett minket.
- Ő, nem akarom megzavarni a társalgásukat, de menni kéne. A rajongók mindjárt betörik az ajtót. A hátsó ajtón távozunk. – mondta, s elindultunk a hátsó ajtó felé. Nem volt nagy csel, mivel ugyanannyi ember várt ott is. A négy biztonsági őr utat tört nekünk. Rögtön az összes csaj hátrált, féltek tőlük. Beültünk a limuzinba, és elindultunk. Persze Sarah is ott ült a kocsiban, és út közben agyon dicsért minket. Én megkértem még egyszer, hogy tervezzen nekem egy ruhát, amit a következő koncertre felvehetek. Beleegyezett. Odaértünk, bementünk. Mindenki kérdezgetett, hogy hogyan sikerült, aztán nyugovóra tértünk. Kate –nek elmondta, hogy Sarah milyen rendes volt velem.
*Reggel
Felhívtam anyát. Elújságoltam neki, hogy megvolt az első koncertünk együtt. Nagyon örült neki, de én csak úgy hallottam, úgy tesz, mintha örülne… Nem igazán érdekelte a téma. Rögtön elkezdett magáról meg apáról beszélni. Annyira unalmas és bosszantó volt, hogy nem figyelt rám. Nem is fogom többet hívni. Elegem van belőle, és hogy így kezdi minden nap a reggelemet. Ránéztem az éjjeli szekrényemre. A kalap állt ott. Büszke voltam rá. Nekem az annyit ért, mint egy Nobel-díj, vagy ilyesmi. Ekkor eszembe jutott egy személy. Alex. Utoljára a kórházban feküdve láttam. Felhívtam, hátha tudunk találkozni.
- Szia, Alex. Ráérsz ma?
- Szia, Emma! Hát persze, hogy ráérek! Mikor van kedved talizni édesem?
- Ezt akartam kérdezni. 2 óra körül jó?
- Tökéletes!- furcsa volt, hogy ennyire figyelt rám. Még nem hallottam így beszélni. Ilyen kedvesen, és figyelmesen. Szóval 2-kor találkozunk a hotel előtt. Oké, észben tartva.
Lementem reggelizni. Azt vettem észre, hogy ez a Bruno-csapat már egy egészen aranyos családdá vált. Mindenki benne volt a családban. Kate, a ruhatervező, Joe, a sofőr, Paul, a fodrász, és még sorolhatnám. Mind részt vettek minden programban. Hétvégenként, amikor kevesebb volt a munka, mindig elmentünk a parkba piknikezni. Vagy a tóhoz horgászni. Szerettem velük lenni, mindig nagyon jól szórakoztunk.

                          
                                                        Kalapom:))

 

Oldal: 28. A kalap:$
Bruno és Hawaii:$ - © 2008 - 2024 - brunomarsforever.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat